A dolog apropóját az adja, hogy tegnap jöttem meg Dél-Afrikából.  Na, ha valaki most azt várná, hogy az általam leterített oroszlánokról és elefántokról fogok áradozni, akkor az még most kapcsoljon át a National Geographic-ra, mielőtt csalódás érné.  Talán az egyetlen állat amit elejtettem Afrikában az a busz ablakában pofátlanul zümmögő légy volt.  (Utána azért rossz volt a lelkiismeretem...  Szerencsétlen nem tudhatta, hogy idegesít.  Na mindegy, mondjuk rá, hogy ez volt a sorsa.)

A repülőutat nem részletezem.  Hasonló mint korábban, meg a kaját amúgyis átaludtam.  Tíz és fél óra, de legalább nincs időeltolódás.  Estére értem Johannesburgba, megpakolva mint a málhás-szamár.  Nekem kellett cipelni a konferencián bemutatandó tablók egy részét. 28 kiló, klasszul belepakolva a legolcsóbb típusú, félig szétesőben levő zipzáros bőröndbe.  Titkon reméltem, hogy ellopják vagy valami, de nem.  A saját csomagom megérkezett tíz perc alatt,  aztán még ott álltam vagy egy órát, a nyamvadt csomagra várva. És megjött. Utolsóként.

Mindegy, a várakozás alatt áttanulmányoztam a Vámnyilatkozatot.  Ki  gondolta volna például, hogy tilos bevinni az országba börtönben, vagy rabok által  készített árut? Mondjuk azt tudtam, hogy az ország közbiztonsága nem valami jó.  Ha egy helyi lakos krimit akar látni, akkor nem a TV-t kapcsolja be, hanem kinéz az ablakon. De azt, hogy egy ország életében akkora jelentőséggel bírjon a börtönipar, hogy vámokkal kellene védeni, azt nem gondoltam volna!  Hát, országok, szokások ahogy a mondás tartja. Engem kevéssé zavar a dolog, sosem akartam cirokseprűt csempészni Dél Afrikába.  (Tényleg, mennyit lehetne keresni illegális cirokseprű csempészettel?  Lehet, hogy karriert kellene váltanom???!)

Egy óra várakozás után megjött az összes csomag én meg átcihelődtem a shuttle-szervíz parkolójába a gondosan közbeékelt építési területeken keresztül.  A parkolóban kedves emberek fogadtak.  Betették a bőröndöket a buszba, (azért megvártam, hogy bezárják utána az ajtót, meg azt is megnéztem, hogy nem veszi-e ki valaki a cuccokat másik oldalon) én átadtam a szokásos  egy dollárt, majd már mentem volna dolgomra, amikor a pasi megállít, hogy ez nem jó, mert a reptéren nem váltják az egydollárost, csak az ötöst!  (Ó, a pofátlan kurva nénikédet!)  A dolog nem ért váratlanul, valami hasonló már történt velem Tanzániában, úgyhogy visszafordultam, kivettem a kezéből a dollárt - I am really, really sorry! - majd fordultam vissza a buszhoz.  A pasi rögtön előttem termett, és mondta, hogy nem baj majd beváltja máshol, de adjak neki akkor kettőt.  Visszaadtam a pénzt, mélyet lélegeztem és mosolyogva felszálltam a buszra: Isten Hozott Afrikában!

A szálloda meglepően jó volt, a vízmelegítő működött, a lámpák égtek, teljes volt a boldogság.  Ha a hajszárító nem lett volna bedrótozva a TV-szekrény alatti fiókba, már azt gondoltam volna, hogy Svájcban vagyok.  Nem mintha szükségem lett volna rá, de mégis, ki a fene szárít hajat  úgy, hogy  közben a fejét egy szekrényfiókba dugja?  Szerintem egyszerűen belepusztultak volna, ha valamit nem csesznek el...

Másnap reggel megint cihelődés, busz, (légy agyoncsapva) megérkezés a konferencia helyszínére.  Na, ez a szálloda tényleg klassz volt: “Kievits Kroon Country Estate and SPA”!  Hatalmas területen számtalan holland stílusú, nádtetős bungalow és afrikai stílusú házikó.  A nekem kiutalt “Executive Suit” sem volt rossz!  Természetes anyagokból készült, olyan zseniálisan elrendezve, hogy a természetes levegő cirkuláció 5-8 fokkal alacsonyabban tartja a benti hőmérsékletet, mint a kinti.  A dolog tökéletesen működött, bár amikor már kint is három fok van, akor annyira azért nem lehet élvezni a dolgot.  Tegyük hozzá, hogy elrontotta volna az “Africa feeling”-et, ha a nappaliban lévő lámpákat nem a folyosó végén levő fürdőszobában elhelyezett kapcsolóval kellet volna üzemeltetni,   amire fél óra keresgélés után jöttem rá.


Bekapcsoltam az öt méter magasan elhelyezett légkondit és fűtésre állítottam, maximális fokozaton. Ez persze talajszinten csak annyit ért el, hogy jeges szelek kezdtek kavarogni a szobában.  Felmásztam egy nádfonatú székre, lábujjhegyre álltam és felnyújtottam a kezemet a levegőbe, hogy érezzem, legalább tényleg meleget fúj-e a dolog. Azt.  Ebben a pozícióban vettem észre az ablakon bebámuló nagy fekete arcot és az abból értetlenül kivillanó fehér tekintetet. Na, ez is érdekes dolgokat fog rólam mesélni ma este a kocsmában!

Szerencsére nem volt időm sem ezzel, sem a szobában uralkodó érdekes időjárási viszonyokkal foglalkozni, mert vacsora meghívóm volt!  Dél-Afrika külügyminiszter helyettese kívánta velem megosztani szerény estebédjét.  Meg persze másik ötven emberrel is, de nem okozhattam neki csalódást azzal, hogy nem megyek el. Gondolom sütött, főzött egész nap meg minden...  Ezt akkor sem hagyhattam ki, ha az antipasszát vonul át a szobámon.  Gyorsan nyakkendőbe öltöztem és elindultam a bálterem felé.  Miközben zártam az ajtót, a szemem sarkából úgy láttam, hogy a szobában szállingózni kezdenek az első hópelyhek...

Álljon itt mementóként a vacsora menü:


Amikor elolvastam a menüt, kedves adófizető polgárok, önökre gondoltam: “Ezt a vacsorát, az önök pénzéből, önökért eszem!” (Mint ahogy annak idején az összes útépítés mellett is valami ilyesmi volt kiírva.)

Már majdnem azon voltam, hogy elkérjem a recepteket.  Na nem azért, mert olyan jó lett volna a kaja, hanem azért, hogyha valaki véletlenül ilyesmit szeretne főzni, akkor még idejében meggondolhassa magát.  Merthogy ezek  nyomtatni baromira tudnak, de főzni azt kevésbé.  A Mozambiqe-i delegáció szerint például inkább főztek volna cassawa-leveles kókuszt, mert az ezerszer jobb, mint ez a vacak, bárhogyis hívják.

Recept:

Menjünk le a helyi Coop boltba és vásároljunk egy kiló frissen darált cassava levelet.  (Ha van otthon cassava levél darálónk, akkor vegyünk inkább friss leveleket.  Nem tévedés, nem cassava, hanem a levele!)  Másszunk fel a kerti pálmafára egy közepes kókuszdióért.  Borotváljuk meg és daráljuk le ezt is.  Keverjük össze a darált cassava levéllel, gyúrjunk gombócokat belőle és főzzük meg.  Rizzsel vagy krumplival tálaljuk.  Az ínyencek kipróbálhatják kovászos uborkával is!

A konferencia baromi unalmas volt, tartottam pár előadást, de legalább fényképeztem közben.  A résztvevők imádták, nekem meg nem kellett unatkozva ücsörögnöm egész nap.


Mit is mondhatnék még?  Talán annyit, hogy a szálloda fürdőkomplexumával nem voltam teljesen megelégedve.  Előszöris, baromi magányosan éreztem benne magam egyedül.  Másrészt képtelen voltam kideríteni, hogy miként tudnám egyetlen testtel egyszere használni mindhárom tizenkét személyes pezsgőfürdőt.  Gondolkodtam, hogy beírom a panaszkönyvbe, de aztán túl lusta voltam hozzá.

Ha valakit érdekel, hogy miként jön a víz tekeredése a címbe: kipróbáltam, a víz a déli féltekén is pont ugyanolyan irányba pörög a lefolyóban, mint Pesten.  Aki mást mond, mindenféle Coriolis
hatásról hablatyol, az hazudik.  Hogy miért?  Hár ezért: http://en.wikipedia.org/wiki/Coriolis_effect

Aki érdekel, itt találhat még pár fotót!