No, ha valakit netán érdekel, épp most érkeztem vissza Nairobi-ból.  Két napot voltam ott, de mit ne mondjak ez is, több volt mint amire valahais vágytam.

A dolog nem indult rosszul, a repülő ugyan nem business class, de az út csak nyolc óra, szóval ki lehet bírni.  De a szálloda!  Nairobi Safari Club Hotel, ***** (Ez itt öt csillag, ha valaki megunta volna számolni félúton.)  Kenyai kollégáim megerősítették, hogy nagyon pipec szálloda, saját taxi szervízzel a reptéren.

Szemeim előtt felrémlettek az apró, de mégis oly kellemes szolgáltatások - a személyi inas szervíz, a jacuzzi a nappaliban, a szauna a fürdőszobában - amelyek a megfáradt utazó egyszerű igényeit szolgálnak kielégíteni az ilyen helyeken.  Mondanom sem kell, taxi szervíz nem volt a reptéren, de ezen nem nagyon aggódtam.  Elképzeltem a másnap reggelt a szállodában, amint széthúzom a függönyt és a panoráma ablakok mögött elémtárul a zöldellő szavanna, virágba borult fákkal  az ablakom előtt amelyek felett színes egzotikus madarak csivitelnek!

A taxi érdekes helyeken vitt minket.  Az utca úgy nézett ki, mint egy félig lerombolt, hatalmas gyártelep, ahol a letelepedett hajléktalanok virágzó cserekereskedelmet alakítottak ki az évtizedek során.  A szmog olyan sűrű volt, hogy csípte a szememet a taxiban.

A kocsi befordult egy mellékutcába és megállt egy nem annyira lepusztult beton toronyház előtt.  Meg kell adni, piros-libériás portás nyitotta ki az ajtót, de a virágzó szavannáról addigra már lemondtam.

A szálloda bútorzata sem volt olyan rossz, régimódi, szép, masszív, de kissé megkopott bútorok.  Feltehetően még a gyarmatosítók hagyták itt őket.  Mint ahogy a függönyöket is, a rajtuklevő kosz jórészével együtt, mert ezeket szerintem még az Angolok mosták ki valahol 1962 környékén, mielőtt Kenya elnyerte a függetlenségét.

A bejelentkezés zökkenőmentesen megy, azon kívül, hogy ki kell tölteni egy A4-méretű kérdőívet, olyan kérdésekkel, hogy "Hány nő utazik magán kívül ezzel az útlevéllel?" és "Hány gyerek?"    Aztán megígérik, hogy küldenek valakit, aki megmutatja a szobámat.  Meg küldenek valakit, aki felhozza a csomagomat.

Ez így önmagában nem is baj, mert pl. azt, hogy a lámpákat a villanykörte alatti kis pöcök egyik oldalról a másikra tolásával kell felkapcsolni, sosem találtam volna ki.  Főként úgy, hogy a villanykörték fele nem működött. Se az olvasólámpák, se az asztali lámpák a nappaliban.  Sebaj, az ürge aki megmutatta  a szobát (1$ borravaló) megígérte, hogy küld valakit, aki majd kicseréli az égőket.  A csomagom is megérkezett (1$), viszont a minibár ajtaja le volt lakatolva.  Hívom a portát,  ígérik, hogy küldenek valakit.  Ha már itt tartottam, kértem őket, hogy egyben egy üveg shiraz-t is küldjenek.  Megérkezett a shiraz (1$) megérkezett az ember, aki kinyitotta a minibárt (1$) majd megérkezett a pasi kicserélni a villanykörtét. (1$)

Kérdezte, hogy hova tegye?  Mondom bárhova, mert mind ki van égve. Mondja, hogy az baj, mert neki csak egy (egy darab) villanykörtéje van, de majd küld valakit... Itt szakítottam félbe: inkább ne küldjön senkit, tegye az égőt az egyik olvasólámpába, a többit majd megoldom valahogy! 

Nem tudom számolta-e valaki, de eddig 5 dollárba került csak az, hogy nagyjából letelepedjek abban a szobában, amiért naponta 180 dollárt fizetek...

A szoba egyébként nem volt rossz, nappali, hálószoba, minibár, ugyanazok a nehéz, régi fabútorok, mint  a recepción.  A minibár tetején vízmelegítő, mellette Nescafe-s zacskók.  Szóval lesz kávém reggel - gondoltam.



A fürdőszoba elfogadhatóan tiszta volt, csak két dolog lepett meg.  Az egyik a tusfürdő mellett álló rovarirtó spay volt.  Mélyen elgondolkoztam, ez most valami nagyon érdekeset jelent vagy a szobáról, vagy a szoba lakóiról úgy általában.  (Elképzelem a telefonhívásokat a recepcióra: "Az összes szappant és tusfürdőt elhasználtam, de kellene valami erősebb, fel tudnának küldeni egy doboz rovarirtót a 1209-es szobába?")  A másik dolog a fürdőköpeny hátára filctolall elegánsan felírt szobaszám volt.  Nem tudom ki mit gondol róla, de valahogy  furcsa érzés volt olyan fürdőköpenyt viselni, aminek a hátára egy hatalmas 1209 van írva fekete filctollal.  Na mindegy, ez legyen a legkevesebb.




Másnap reggel elég álmosan ébredek.  Részben a shiraz, részben az egy óra időeltérés lehet az oka.  Félig begyógyult szemekkel botorkálok a vízmelegítőhöz.  Nincs bedugva.  Konnektor sehol.  Sebaj, gondolom, majd bedugom az egyik kiégett lámpa helyére. Én naív! Az összes be van drótozva a falba.  Utolsó reményem, elhúzom a faltól a minibárt a bazi nehéz szekrénnyel együtt.  Telitalálat! Egy konnektor!  Így sem egyszerű a dolog, mert a vízmelegítő zsinórja csak kb. fél méter hosszú, de megoldom.  A reggelinél büszkén újságolom az indiai kollégának, hogy megtaláltam a konnekort!  Mondja, hogy amatőr vagyok, ilyen helyekre ő mindíg hoz kábelt, mert votl úgy, hogy a ventillátorból kellett levezetnie az áramot...  (Öt csillag, ugye mindenki emlékszik!)

Nyolckor már öltönyben vártuk a recepciónál a beígért kocsit, hogy a konferenciára vigyen minket.  Kilenc körül már aggóni kezdtünk, hívtuk a szervezőket.  Kiderült, hogy kocsi nincs, fogjunk egy taxit,  menjünk azzal. 



Na, nemhiába az öt csillag, a portás két perc alatt kerített taxit.  Az út első fele érdekes volt.  A sofőr telefonja kétpercenként csengett, ő pedig élénken beszélgetett valakivel szuahéliül.  Végül kiderült, hogy arról van szó, hogy ő nem az "igazi" sofőr, az "igazi" éppen most próbál meg futva utólérni minket hoteltől, de itt ugye nem lehet megállni sehol, tehát így telefonon tartják a kapcsolatot, hogy éppen ki merre jár.  Úgy húsz perc múlva egy csapzott alak vágott ki egy mellékutcából, helyet cserélt a sofőrrel és vezetett tovább, mintha mi sem történt volna.

A konferenciaközpont elég messze volt a hoteltől, úgyhogy volt egy kis időm szemrevételezni az utcákat, már amikor nem azzal voltam elfoglalva, hogy miként vegyek levegőt és éppen láttam a szememet csípő szmogtól. 

Elmentünk például egy kis piac mellett.  Semmi különös, egy kb 25 méter hosszú, ugyanolyan széles telek, pár szál szögesdróttal körbekerítve.  Egyharmadát egy hatalmas szemétdomb foglalja el, darabokra szakadt autógumik meg ilyesmi.  A piac maradék része leginkább egy bontási területre emlékeztet, hepe-hupás, imitt-amott téglatörmelék. A hepék (hupák) között pár ember ücsörög a földön, előttük néhány gyümölcs (vagy zöldség?) aminek még a nevét sem tudom.  A piac egyik sarkában egy ember guggol, mellette egy barna, lakkozott koporsó.  Azt árulja.  valahogy nehéz elképzelni a szituációt, hogy "Menj már le fiam, hozz a piacról egy kis hagymát, túrót, meg koporsót, de csak ha frissek!"

A szögesdróton kívül, egy hírdetőoszlop alatt egy furcsa szerkezet áll.  Olyan, mintha egy babakocsit próbáltak volna keresztezni egy páncélautóval.  Nagy kerekek, babakocsi váz, de a kosár valami páncélüveg-szerűségből van összerakva, amit masszív acélpántok és csavarok tartanak össze.  A kísérlet nem nagyon sikerülhetett, mert az egész szerkentyű ki van égve.  A hírdetőoszlopon felirat: "A legjobb cégek SAP-t használnak!".

A konferencia abszolut unalom.  Két nap, tartok vagy öt óra előadást majd azonnal indulunk a reptérre.  A helyiek felajánlják, hogy megmutatják a város központi parkját, ami nagyon szép.  Kollégám elhárítja, sietnünk kell a reptérre.  A taxiban kérdezem, miért nem néztük meg a parkot?  Még van öt óránk és legalább láttunk volna valamit a városból!  - Láttad azt a bontási telket, a hotel mellett, amit benőtt a gaz, de úgy tűnik, mintha valaki kicsit azért visszavágta volna?  Ott ahol azok a katonák gyakorlatoztak? Na, az volt a park!


Úton a reptér felé még egy érdekes hírdetés.  Hatalmas poszteren egy boxoló fényképe.  "Használj XXX fogkrémet és olyan erős lesz a fogad, hogy még Onyango sem tudja majd kiverni!"  Valahogy örülök, amikor végül elérjük a KLM business várót, mielőtt még valaki kipróbálná, hogy milyen jó a fogkrém amit használok...

Hogy miért is mesélem el mindezt?  Semmi különös okom nincs rá, de ha valakit mégis érdekelnek a részletek csak írjon, majd "küldök valakit" aki elmagyarázza!