HTML

Egy Lődörgő Hollandi Elmélkedései

Utazás, evés, ivás meg mindenféle dolog, amivel az ember az élete során találkozik...

Friss topikok

Linkblog

2007.09.08. 16:03 Lődörgő Hollandi

Ahol a leszállópálya átlóg Ukrajnába

Na jó, nem lóg át Ukrajnába, de nem sok hiányzik hozzá...

A lényeg az, hogy a nyári szünet egy európai, bár kevéssé ismert országba vetett.  Amikor kerestem a térképen, nem találtam sehol.  Aztán a kollégáim mondták, hogy nézzem meg egy kicsit közelebbről, mert bármily hihetetlen is, Ausztria nem határos Ukrajnával, hanem van köztük egy ország, csak legtöbbször letakarja valamelyik betű a térképen.  Gyorsan elindítottam a Google Earth-öt, és itt már tényleg megtaláltam Hungary-t, a "Hunok Földjét" amit a helybeliek Magyarországnak hívnak.

Már ez a dolog is érdekes, mert az ország lakosainak egy része komolyan hisz benne, hogy ők tulajdonképpen hunok, a másik része abban hisz, hogy ők a Hunok ősei, míg egy harmadik csoport valami Magorokat emleget, akikről a fene se tudja kicsodák, talán csak azt, hogy valaki "álmos" volt közülük.  Szóval nagy itt a zavar a fejekben.

Az ország földrajza nem igazán érdekes, van rajta néhány domb, a közepén keresztülfolyik a Duna, meg van még egy nagyobb folyójuk keleten, a nevét elfelejtettem, Tica?, Tika? vagy valami ilyesmi.  Viszont rövid kutatás után kiderült, hogy az országnak gyakorlatilag nincs olyan része, ami nem történelmi borvidék!  Bíztató előjelek!

Kis ország ez, meg még két folyó is, szóval erősen kételkedtem, hogy elfér rajta valahogy egy kifutópálya.  Azért kicsit reménykedtem is, hiszem szálltam én már le a Union Island-on is, ahol ötven méter a kifutópálya, a tengerben kezdődik és egy sziklafalban ér véget. Persze az csak egy hatszemélyes gép volt...  Ennek ellenére sikeresen leszálltunk, nem kellett ukrán vízum sem, úgyhogy mehettünk egyből a csomagokért.

A reptér egész jó, még pénzváltó is van.  Érdeklődve közelítettem meg, valyon mi a helyi csereegység?  Kagyló, üveggolyó vagy egyszerűen egy zacskó sót fogok kapni az Euroért cserébe?  Meg kell adni, kellemes meglepetés ért, a helyiek a rendes pénzre megdöbbentően hasonló csereeszközt használnak, amit ők egyszerűen "Forint"-nak neveznek.  A kijáratnál viszont egy csapat rosszarcú egyén próbált betuszkolni valami taxiba, de ennek hevesen ellenálltam, mert jöttek értem kocsival. 

A parkolóba menet felmértem a környéket. Van ott például buszmegálló.  Sőt, az idetévedő idegen például vehet jegyet az automatából, persze csak ha van helyi csereeszköze és megérti a méter hosszú magyar leírást a különböző jegyekről.  A helyiek szerint a fővárosi buszjegyrendszer működésének megfejtésébe már több helyi tudós és mérnök beleőrült, úgyhogy egyszerű halandó jobb, ha nem is próbálkozik vele. 

Mondjuk a helyi mérnökökről nem sok jót mond az a tény sem, hogy nem sikerült nekik kivezetni a vasutat a reptérre.  Pedig elég egyszerű feladatnak tűnik a dolog, a sínek ott futnak kőhajításnyira a reptértől, de azért valahogy mégiscsak elkerülik.  Állítólag a szellemi elit már legalább húsz éve próbálkozik a feladat megoldásával - eddig sikertelenül.  Szerintem egy vállalkozó szellemű ember milliókat kereshetne azon, hogy idejön és elkezdi oktatni a James Watt által felfedezett, később az Amerikaiak és a Japánok által tökéletesített szellemes vasúti megoldást, amit a köznyelv egyszerűen csak "kanyar"-ként ismer.

Az út a városba először elhagyott gyárak és a "Chinatown"-on keresztül vezet, majd valami erdős részre ér, ahol a fák között festőien elszórt putrikat látni.  A város maga tényleg szép, csodálatosak az éjszakai fények, a hidak és az épületek.  Az utak is elég jók, állítólag most aszfaltozták a legtöbbjét.  (Nem akartam említeni nekik, de az utak minősége ezzel csaknem elérte a tanzániai utak állapotát.)

Utazás közben volt időm a helyi állapotokról tályékozódni.  Legnagyobb megdöbbenésemre azt hallottam, hogy polgárháború folyik.  A dolog lényegét nem nagyon értettem, de valami olyan jellegű nézeteltérésről van szó, mint amit Guliver tapasztalt Lilliputban.  Ott a "Big-endian"-ok azért harcoltak a "Small-endian"-okkal, hogy a szélesebb, vagy a keskenyebb végén kell feltörni a tojást.  Itt állítólag vita a tojás bal és jobb oldala körül folyik.  A dolog érdekessége, hogy a tojást már régen ellopták, szóval a kérdés pusztán elméleti jellegű.  Az okfejtést sem igazán értettem, de mintha kapcsoltban lett volna valahogy a Hunokkal meg a Magorokkal.

Elfelejtettem említeni,hogy ennek az országnak van egy nagyobbacska tava a bal oldalon.  (Más néven nyugat, de minek ezt ennyire komplikálni?)  A helyiek nagyon büszkék erre, a "Magyar Tenger"-nek hívják.  Állítják, hogy jobb is mint a tenger, mert nem sós.  Hát, ízlés kérdése, magam részéről ezeket a strandokat inkább a WC-k tisztaságáról szeretem megítélni, mint mondjuk a parti homok és a víz ízéről.  Ezzel együtt tényleg nem rossz a hely, szép a panoráma, jó a bor és akinek hiányzik a só, az külön ehet a vízhez.  Ezt a helyiek egy lepényszerű tésztaféleség, a "lángos" segítségével teszik.  Rászórják a vízből hiányzó sót és megeszik.  Tényleg ötletes megoldás, így mindenki annyi sót vesz magához, amennyit akar.


Balaton Panorama by *slaza on deviantART

Viszont másról is nevezetes ez a tó!  Mellette vezet el Európa leghosszabb? (legdrágább? legvastagabb?) hídja.  Hogy melyik "leg" pontosan, azt elfelejtettem.  Bár a legnagyobb esélye annak van, hogy a legértelmetlenebb.  Az Európai történelem folyamán kialakult az a szokás, hogy hidakat vizek felett, vagy nagyobb mélységek áthidalására építenek.  Ez már az ókori görögöknél és rómaiaknál is így volt.  Namármost ez a híd két hupszlit köt össze és nincs alatta víz.  Egyesek azt mondják, hogy azért kellett 150 millió Euro-t költeni erre a hídra, hogy valami békák békésen tudjanak átmenni az egyik oldalról a másikra.  Ethióp kolléganőm erre azt mondta, hogy ő tud falvakat Afrikában, akik ennek az összegnek a tizedéért hajlandók kézben átcipelni minden egyes békát a túloldalra, meg vissza a következő kétszáz évben.  Na mindegy, az Arab Emirátusok pálmafa alakú szigetet építenek a tengerben, a Magyarok meg hidat hupszlik között.  Végül is az ő dolguk, nemigaz?

Ezzel együtt, nekem is megvan a teóriám a hídról!  Szerintem arra készülnek, hogy alávezessék a vizet!   Szerintem az a terv, hogy valamikor át fogják vezetni az ország jobboldali folyóját (nem a Dunát, hanem a másikat) a bal oldalra és átfolyatják majd a híd alatt.  Igaz, ehhez kell majd még egy hidat építeni, amin keresztül a jobboldali folyó átfolyik a Duna felett, de hát, a 21. században élünk, miért ne lehetne megcsinálni?

Mi mást is mondhatnék még erről az országról?  Jó a kaja, jó a bor meg a mézes pálinka. A tó tényleg szép, még ha sótlan is.  Ha a lakosok végre kiderítenék, hogy Hunok-e vagy sem és hogy teljesen mindegy, hogy jobbtojás vagy baltojás párti az ember, ha végül mindenki jóllakik, akkor tényleg klassz hely lehetne! 

Azért két hetet így is megér!


1 komment

Címkék: balaton magyarorszag


2007.09.01. 12:02 Lődörgő Hollandi

Zambia Újratöltve

Helló mindenkinek!

Sajnos kicsit le vagyok maradva a beszámolókkal, de remélem a következő hetek nyugalmasabbak lesznek és lesz időm blogolni egy keveset!

ha emlékeztek, ott hagytuk abba, hogy útban Zambiába sikeresen odaadományoztunk tizennyolcezer dollárt a reptéri tolvajoknak ...
A szokásos "Business Class"-on utaztam mint általában, de amilyen szerencsém van, éppen egy haldokló mellett kaptam ülést!  A pasi kréta fehér volt és az egyik szeme mögött mintha nem lett volna koponyacsont, ennélfogva a szemgolyója az elvárhatónál vagy három centivel mélyebben ült a fejében és a szeme helyén csak egy rés volt.  Ez még nem lett volna probléma, de folyamatosan hörgött ott nekem.  Nem csak azzal az egyenletes, talán még andalítónak is mondható hörgéssel, amit az ember egy haldoklótól elvárna, hanem mindíg egyre erősebben és erősebben.  Amikor a hörgés eléggé felerősödött, akkor egy ápolónő előrejött a turista osztályról és beadott neki valami gyógyszert, amit egy vödör forró vízben kellett felmelegíteni. 

Én szorgalmasan ittam a portóimat, de így sem tudtam megnyugtató választ találni pár kérdésre.  Mi lesz, ha ez a pasi itt meghal nekem?  Egy hullán keresztül fogok kimászni a WC-re?  És mi lesz reggelinél?  Eszegetem a rántottámat, miközben krétafehér, rigor mortisba merevedett ujjak markolják mellettem a karfát?

Azért szerencsésen megérkeztünk és a haldoklóban is maradt kb 6-8 százalék élet a végére.  Remélhetőleg azt a párszáz métertes sétát is túlélte, amit a Lusakai reptéren a repülőgéptől a terminálig kellett megtenni a kifutópályákon keresztül, működő turbinák és propellerek között.  Hát, igen, itt már a dzsungel törvényei uralkodnak: a gyengét megeszi az oroszlán vagy kettévágja egy propeller.

A szálloda is jó volt, a hajszárító már az íróasztalba volt beépítve, ami azért nagy előrelépés a TV-szekrényhez képest.  Azért egy dolog nem hagyott nyugodni: a szálloda szolgáltatásai között volt "tradicionális afrikai talpmasszázs".  Namármost én fejben átfutottam az afrikai kultúra szakirodalmát ( lásd Tamás Bátya Kunyhója és Rémusz Bácsi Meséi) de utalásszerűen sem találtam bennük nyomokat a talpmasszázsra.  Gondoltam, akkor inkább várok még vagy negyven évet és hagyom, hogy ez a tradíció egy kicsit mélyebben ivódjon bele a helyi kultúrába.

A konferencia maga nem volt igazán különös, azon kívül, hogy egész idő alatt arra vártam, hogy befejeződjön, és végre átrepülhessünk Livingstone-ba a Victoria vízeséshez.  Na, arra ugyan várhattam, mert amikor fel akartuk venni a repülőjegyet, kiderült, hogy elvesztették a foglalásunkat.  Rohanás vissza a szállodába, foglaltunk a következő két napra egy kocsit sofőrrel, ami levitt minket a vízeséshez.  Ezzel talán jobban is jártunk, mert láttunk valamit az országból.

img_7216.jpg

Lusaka városa az utolsó látogatásom óta sem fejlődött túl sokat.  Van benne egy templom, a parlament meg a Nemzeti Múzeum.  A kocsiból fényképezve viszont felfedeztem a "Justicia Szemet Huny" című szobrot a legfelsőbb bíróság kertjében.  Nem tudom szándékosan ábrázolták-e az istennőt szemkendő nélkül, de ha van ország, ahol ez a szobor stílusos, hát az Zambia!

img_7220.jpg

Már vezettünk egy órát, amikor a sofőr félreállt egy étteremnél.  Mondta, hogy most menjünk WC-re, mert a következő két-háromszáz kilométeren nem szívesen állna meg.  Az történt ugyanis, hogy pár nappal azelőtt az egyik teherautó sofőrje megállt azon a területen, hogy a bokrok között végezze el sürgető  teendőit.  A kocsikísérő pár perc múlva keresni kezdte, mert nem értette mi tarthat ennyi ideig a dolgon.  Meg is találta, csak addigra félig már egy kígyó szájában volt a pasi.  A kígyót agyonverte, úgy ahogy volt emberestől feltette a platóra és bevitte a rendőrségre.  A rendőrök ott vágták le a kígyót a hulláról.

 A WC viszont tényleg kultúrált volt.  Még illatosító is volt a piszoárban.  Igaz, hogy felette ott lógott egy papundekli tábla a "Ne edd meg!" felirattal.  Ugye az ember bemegy a WC-be, könnyít magán, aztán mint a jobb éttermekben vacsora után a mentolos cukorkát, elszopogatja az illatosítót!  Azért azon érdemes elgondolkozni, hogy hány alkalommal ehette meg valaki az illatosítót, mire a tulaj vette a fáradtságot és kiakasztotta ezt a táblát?

Végülis minden különösebb probléma nélkül túléltük az utat.  Láttunk néhány települést meg fafaragás árust.  Majdnem vettem is egy szobrot, de a kínai kollégám lebeszélt róla, mondván, hogy mindez amit itt látok, Kínából és Indiából jön, onnan importálják ide.  (Azért ezen megáll az ész: Kína és India afrikai faragásokat exportál Afrikába, a világ egyik legszegényebb országába, ahol azokat a Lusaka és Livingstone közti út két oldalán árulják!  A reptéren hazafelé azért leellenőriztem a dolgot.  Igen,  rengeteg szobron ott volt a "Maid in China" felirat.)

img_7265.jpg

Végül megérkeztünk Livingstone-ba, és ugyanazzal a lendülettel elmentünk megnézni a naplementét a Victoria vízesés Zambiai oldalán. Nem lettek annyira jók a képek, de azért ideteszek egyet:

img_7317.jpg

Másnap reggel hajóztunk egyet a Zambezi-n majd a zimbabwei határ felé vettük az irányt, hogy megnézzük a vízesést a másik oldalról is.  A zimbabwei határátlépés is egy érdekes dolog volt.  A határon van két drótkerítés, köztük pedig egy barakk.  A barakkban van egy pult két ablakkal.  Az első ablaknál ül egy ürge, aki az előttelevő csomagolópapírból letép egy féltenyérnyi darabot, ráír egy számot (a mi esetünkben egy hármast, mert hárman voltunk) majd rányom egy pecsétet.  A másik ablaknál megnézik a papírfecnit és nyomnak rá mégegy pecsétet.  Aztán odasétálunk a másik kerítésnél lődörgő suhancokhoz, akik elveszik a papírfecnit és egy kukába dobják, majd intenek, hogy mehetünk át a határon .

A vízesés viszont fantasztikus látvány volt!  Nem egyszerű leírni azt az érzést.  Több mint egy kilométer hosszan, száz méter mélybe zúdul alá a víz.  A dübörgés leírhatatlan.  Mindenütt vizcseppek lebegnek a levegőben, és ha süt a nap, akkor az ember szivárványt lát mindenütt.  Nem viccelek, mindenütt!  Fordítod a fejed és a szivárványív fordul a tekinteteddel együtt.  Olyan, mintha a szemedben lenne a szivárvány, nem kívül. Az ember csak áll a hatalmas vízfüggöny előtt a fülsiketítő dübörgésben és mindent körülvesz a szivárvány! 

Nem volt egyszerű fényképezni a mindenütt ott lebegő vízpermet miatt, de azért egy-két képet sikerült csinálnom.  Itt az egyik:

img_7544.jpg

Na, nem akarom ennyire hosszúra nyújtani ezt a blogot, úgyhogy gyorsan be is fejezem, de azért még megmutatnék egy dolgot.  Livingstone, Sunshine Hotel.  A szálloda kertjében szelíd zebrák legelésznek  és a teraszon kávézó vendégek szabadon élvezhetik a Victoria vízesés páráján átragyogó szivárványt! Ha valaki látni szeretné a többi képet is, akkor itt találhatja meg:

 www.flickr.com/photos/10030182%40N06/sets/72157601192669001

img_7570.jpg img_7567.jpg

3 komment

Címkék: vízesés victoria zambia zimbabwe lusaka haldokló


2007.07.31. 21:00 Lődörgő Hollandi

Ahol Izzanak a Piszoárok...

Helló Mindenkinek!

Vasárnap hajnalban érkeztem vissza Zambiából.  Lehet, hogy ez túlzottan önközpontú gondolkodásra vall, de szeretném elmondani, hogy  túléltem az utat. 


Viszont nem volt egyszerű a dolog. A malária meg ilyesmi még hagyján, de a munkatársamat kirabolták átszállás közben a Johannesburgi reptéren.  Elvittek tőle tizennyolcezer dollárt, a konferencia résztvevőinek a napidíját.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy a 21. században minek cipel valaki magával ennyi pénzt, amikor a hitellevél fogalmát már az ősi Főníciaiak is ismerték?  A válasz magától értetődő, majdhogynem triviális: az ősi Főniciaiak nem ismerték a bürokrácia fogalmát, így olyan problémákat is képesek voltak megoldani, ami a modern világban szinte áthidalhatatlan.  Például, hogy miként juttassunk el nagy mennyiségű pénzt "A" pontból "B" pontba.

( Istenem, de szívesen mesélnék pár sztorit az ENSZ-ről, ha szabad lenne mesélnem!!!! )

A dolog lényege az, hogy a kézipoggyásza átvilágításakor észrevették, hogy pénz van a táskájában.  Kinyittatták vele, megnézték a borítékokat, vacakoltak egy ideig, de aztán továbbengedték.  Amikor  fel akart szállni a repülőgépre, azt mondták az utasoknak, hogy nem vihetik fel a táskájukat, mert túl kicsi a gép, hagyják ott a gép mellett, majd beteszik a csomagtérbe.  Mikor Lusakában kivették a táskát a gépből, a zár fel volt törve, a benne levő borítékok kiürítve...

Nem részletezem az ezzel járó bonyodalmakat, legyen elég annyi, hogy nem nagyon aludtunk vagy két napig.

Na mindegy, tulajdonképpen nem is erről akartam mesélni itt hirtelen, hanem két másik dologról.  Az első ez a kép itt lent.  A Victoria vízesés által felcsapott pára tükröződik a Zambézi folyó vizén napkeltekor.  Nem dicsekvésképpen mondom, de én fényképeztem!  Lesz még több fénykép is, csak nem jutottam hozzá, hogy feltegyem őket.


Zambezi River by *slaza on deviantART

A másik kérdés az izzó piszoárok rejtélye, ami nem hagy nyugodni!  Johannesburg repterén minden piszoár csurig volt pakolva jégkockával.  Arra kellett pisilni.  Azóta sem hagy nyugodni a dolog, hogy miért kell a piszoárokat hűteni?  Túlmelegszenek a használattól?  Ha valakinek van valami elképzelése, kérem írja meg, nem szeretnék tudatlanul meghalni!


(Folyt. Köv.)

2 komment

Címkék: utazás rablás zambia johannesburg piszoár


2007.07.22. 11:53 Lődörgő Hollandi

Hurrá, utazunk! - Azért nem annyira hurrá...

Pár óra, és indulok Zambiába.  Tegnap kaptam meg a hírt, hogy az egyik munkatárasam rajta volt azon a repülőgépen, ami pár nappal ezelőtt felrobbant Brazíliában.  Klassz érzés.  Valahogy úgy érzem, hogy ezen az úton nem fog annyira jól csúszni a portói, mint általában.  ( Legalábbis az első néhány biztosan nem, de azért leerőltetem, nyugodjon meg mindenki! :D )

Szólj hozzá!


2007.07.19. 22:05 Lődörgő Hollandi

Zambia Mínusz Egy

Vasárnap megyek Zambiába.  Ezzel kapcsolatban napok óta ígérgetek egy blogot "Zambia Mínusz Egy" címmel.  Hát itt van.  Nem lesz olyan poénos, mint az előzőek, hacsak nem találja valaki hihetetlenül humorosnak, hogy mivel egy régi utamról írok, ezért nem az "egy" hanem a "mínusz egy" sorszámot adtam neki.  Na, ha mindenki jól kikacagta magát, akkor lehet olvasni a blogot!


Hét évvel ezelőtt jártam Zambiában.  Napok óta gyüjtögetem egy papírcetlin az emlékeimet.  A probléma csak az, hogy minél többet olvasom ezeket a feljegyzéseket, annál kevéssé tűnnek humorosnak.  Megpróbálom tényszerűen, egyesével felsorolni amit írtam magamnak, aztán majd meglátjuk, hogy nevet-e rajta valaki.

Az, hogy az országban 17% HIV poziítvak aránya, hogy elterjedt betegség a tuberkulózis, a malária és még egy sor más betegség, hogy a csapvíz nem iható, hogy csak főtt étlet szabad enni, az még nem meglepő.  Ilyet már máshol is láttam.  Olyat viszont nem, hogy az emberek a bozótot égetik, hogy aztán elfogják és megyegyék az onnan menekülő rágcsálókat.

A Holiday Inn-ben laktunk, ami Lusaka második legjobb szállodája volt.  Az egyik délután nem volt áram.  Este tízig ültem a nyitott szobaajtóban, hogy a folyosó vészvilágításánál olvassak.  Amikor megint lett az áram, lementem a portára, hogy kérjek egy tollat, mert az enyémet elhagytam valhol.  Kiderült, hogy a szállodának egyetlen darab műanyag tolla van, azt pedig csak ott használhatom a recepciónál.

Másnap volt egy kis időnk. A délelőtti tárgyalások után hívtunk egy taxit, hogy körbenézzünk a városban.  Háromkor indultunk, ötkor már a hotelben voltunk.  Megtekintettük a templomot, a parlamentet és a Nemzeti Múzeum teljes anyagát.  Kérdeztük a taxist, van-e még látnivaló?  A válasz rövid volt és lényegretörő:  Nincs.

A Nemzeti Múzeummal végeztünk tíz perc alatt.  A következő lista tartalmazza a tárlat teljes leírását:
  1. Egy darab kurblis telefon,
  2. Egy darab olajfestmény a tartomány utolsó kormányzójáról,
  3. Fél tucat fénymásolt, parafa-táblára ragasztott újságcikk.
A gyarmatosítások alatt ezt a területet Rhodesia-nak hívták. Amit kevesen tudnak, az az, hogy Cecil Rhodes a Brit Dél-Afrika Bányatársaság tulajdonosa volt.  Ez a vállalat képviselte a törvényt ezeken a gyarmatokon a Brit Korona megbízásából.  Nem tudom ki mint gondolja, de valahogy nem szívesen élnék egy olyan helyen, ahol egy bányatársaság törvénykezik.  Ezek után nem csoda, hogy nem sok maradt az országból.

OK, min mulassunk még? A szegénységen?  Hogy még a magasrangú vezetőknek sincs pénzük órára?  Hogy az előadások alatt a zakó mellényzsebéből előveszik a kis piros, kocka alakú műanyag vekkert és azon nézik az időt?  Hogy nekünk kellett vinni a nyomtatópapírt, mert volt ugyan egy számítógép a minisztériumban - fegyveres katonák által védett rácsos ajtajú szobában - de papírra már nem volt pénz?  Szar ügy ez, nem is igen szívesen beszélek róla.

Ezzel együtt láttunk szép dolgokat is.  Elmentünk egy magángalériába.  Az csodálatos volt.  Az afrikai művészet fantasztikus darabjait láttuk ott.  Volt ott egy absztrakt festmény, egy afrikai piacot ábrázolt.  Csak úgy sugárzott belőle az élet.  Kiderült, hogy a művész rajztanár a helyi középiskolában.  De ezen kívül is, az ékszerek és a fafaragások annyira csodálatosak voltak, hogy hoznom kellett belőlük egy fél bőrönddel.  (Na nem az ékszerekből, hanem a szobrokból.) 

Na jó, azért befejezésképpen megosztok egy titkot:  ha valaki arra jár, és szép, kézi merítésű papírból készült képeslapokat lát, akkor nyugodtan vegye meg, de olvassa el részletesen, hogy mi is az, mielőtt lenyálazza a borítékot!  (Ezek a képeslapok és borítékok elefánt ürülékből készültek.) Ami engem illet én inkább megvettem a szálloda egyetlen tubus ragasztóját!)


Hát, kíváncsi vagyok, mi változott az elmúlt hét évben...

4 komment

Címkék: utazás hiv elefánt zambia ürülék rhodesia


2007.07.17. 21:31 Lődörgő Hollandi

Régi lukak

Helló Mindenkinek!



Nagyon elfoglalt vagyok manapság, de gondoltam ideteszek hirtelen egy pici történetet, amit nemrég ahallottam az egyik ismerősünktől.

Nemrég jöttek vissza Nigériából, ahol a Shell olajtársaság egyik szigorúan őrzött telepén laktak.  Na, ez nem azt jelenti, hogy biztonságban voltak, hanem hogy őrizték őket.  Szúval kirabolták őket, ahogy annak lennie kell.  Kihívták a biztonsági szolgálatot, mutatták nekik a kerítésen tátongó lukakat.  Mire a biztonsági szolgálat vezetője leintette őket: "Az nem lehet, hogy itt jöttek be, ezek már régi lukak!"

(Zambia Minusz Egy blog készülőben, mint ahogy ígértem!)

Szólj hozzá! · 2 trackback


2007.07.14. 19:52 Lődörgő Hollandi

Ahol a Víz Ugyanarra Tekeredik, Mint Pesten

Helló Mindenkinek!


Embertelen tempóban gyártom a blogokat.  Tegnap is írtam egyet, meg talán ma is fogok, ha minden összejön!

A dolog apropóját az adja, hogy tegnap jöttem meg Dél-Afrikából.  Na, ha valaki most azt várná, hogy az általam leterített oroszlánokról és elefántokról fogok áradozni, akkor az még most kapcsoljon át a National Geographic-ra, mielőtt csalódás érné.  Talán az egyetlen állat amit elejtettem Afrikában az a busz ablakában pofátlanul zümmögő légy volt.  (Utána azért rossz volt a lelkiismeretem...  Szerencsétlen nem tudhatta, hogy idegesít.  Na mindegy, mondjuk rá, hogy ez volt a sorsa.)

A repülőutat nem részletezem.  Hasonló mint korábban, meg a kaját amúgyis átaludtam.  Tíz és fél óra, de legalább nincs időeltolódás.  Estére értem Johannesburgba, megpakolva mint a málhás-szamár.  Nekem kellett cipelni a konferencián bemutatandó tablók egy részét. 28 kiló, klasszul belepakolva a legolcsóbb típusú, félig szétesőben levő zipzáros bőröndbe.  Titkon reméltem, hogy ellopják vagy valami, de nem.  A saját csomagom megérkezett tíz perc alatt,  aztán még ott álltam vagy egy órát, a nyamvadt csomagra várva. És megjött. Utolsóként.

Mindegy, a várakozás alatt áttanulmányoztam a Vámnyilatkozatot.  Ki  gondolta volna például, hogy tilos bevinni az országba börtönben, vagy rabok által  készített árut? Mondjuk azt tudtam, hogy az ország közbiztonsága nem valami jó.  Ha egy helyi lakos krimit akar látni, akkor nem a TV-t kapcsolja be, hanem kinéz az ablakon. De azt, hogy egy ország életében akkora jelentőséggel bírjon a börtönipar, hogy vámokkal kellene védeni, azt nem gondoltam volna!  Hát, országok, szokások ahogy a mondás tartja. Engem kevéssé zavar a dolog, sosem akartam cirokseprűt csempészni Dél Afrikába.  (Tényleg, mennyit lehetne keresni illegális cirokseprű csempészettel?  Lehet, hogy karriert kellene váltanom???!)



Egy óra várakozás után megjött az összes csomag én meg átcihelődtem a shuttle-szervíz parkolójába a gondosan közbeékelt építési területeken keresztül.  A parkolóban kedves emberek fogadtak.  Betették a bőröndöket a buszba, (azért megvártam, hogy bezárják utána az ajtót, meg azt is megnéztem, hogy nem veszi-e ki valaki a cuccokat másik oldalon) én átadtam a szokásos  egy dollárt, majd már mentem volna dolgomra, amikor a pasi megállít, hogy ez nem jó, mert a reptéren nem váltják az egydollárost, csak az ötöst!  (Ó, a pofátlan kurva nénikédet!)  A dolog nem ért váratlanul, valami hasonló már történt velem Tanzániában, úgyhogy visszafordultam, kivettem a kezéből a dollárt - I am really, really sorry! - majd fordultam vissza a buszhoz.  A pasi rögtön előttem termett, és mondta, hogy nem baj majd beváltja máshol, de adjak neki akkor kettőt.  Visszaadtam a pénzt, mélyet lélegeztem és mosolyogva felszálltam a buszra: Isten Hozott Afrikában!

A szálloda meglepően jó volt, a vízmelegítő működött, a lámpák égtek, teljes volt a boldogság.  Ha a hajszárító nem lett volna bedrótozva a TV-szekrény alatti fiókba, már azt gondoltam volna, hogy Svájcban vagyok.  Nem mintha szükségem lett volna rá, de mégis, ki a fene szárít hajat  úgy, hogy  közben a fejét egy szekrényfiókba dugja?  Szerintem egyszerűen belepusztultak volna, ha valamit nem csesznek el...





Másnap reggel megint cihelődés, busz, (légy agyoncsapva) megérkezés a konferencia helyszínére.  Na, ez a szálloda tényleg klassz volt: “Kievits Kroon Country Estate and SPA”!  Hatalmas területen számtalan holland stílusú, nádtetős bungalow és afrikai stílusú házikó.  A nekem kiutalt “Executive Suit” sem volt rossz!  Természetes anyagokból készült, olyan zseniálisan elrendezve, hogy a természetes levegő cirkuláció 5-8 fokkal alacsonyabban tartja a benti hőmérsékletet, mint a kinti.  A dolog tökéletesen működött, bár amikor már kint is három fok van, akor annyira azért nem lehet élvezni a dolgot.  Tegyük hozzá, hogy elrontotta volna az “Africa feeling”-et, ha a nappaliban lévő lámpákat nem a folyosó végén levő fürdőszobában elhelyezett kapcsolóval kellet volna üzemeltetni,   amire fél óra keresgélés után jöttem rá.



Bekapcsoltam az öt méter magasan elhelyezett légkondit és fűtésre állítottam, maximális fokozaton. Ez persze talajszinten csak annyit ért el, hogy jeges szelek kezdtek kavarogni a szobában.  Felmásztam egy nádfonatú székre, lábujjhegyre álltam és felnyújtottam a kezemet a levegőbe, hogy érezzem, legalább tényleg meleget fúj-e a dolog. Azt.  Ebben a pozícióban vettem észre az ablakon bebámuló nagy fekete arcot és az abból értetlenül kivillanó fehér tekintetet. Na, ez is érdekes dolgokat fog rólam mesélni ma este a kocsmában!

Szerencsére nem volt időm sem ezzel, sem a szobában uralkodó érdekes időjárási viszonyokkal foglalkozni, mert vacsora meghívóm volt!  Dél-Afrika külügyminiszter helyettese kívánta velem megosztani szerény estebédjét.  Meg persze másik ötven emberrel is, de nem okozhattam neki csalódást azzal, hogy nem megyek el. Gondolom sütött, főzött egész nap meg minden...  Ezt akkor sem hagyhattam ki, ha az antipasszát vonul át a szobámon.  Gyorsan nyakkendőbe öltöztem és elindultam a bálterem felé.  Miközben zártam az ajtót, a szemem sarkából úgy láttam, hogy a szobában szállingózni kezdenek az első hópelyhek...

Álljon itt mementóként a vacsora menü:



Amikor elolvastam a menüt, kedves adófizető polgárok, önökre gondoltam: “Ezt a vacsorát, az önök pénzéből, önökért eszem!” (Mint ahogy annak idején az összes útépítés mellett is valami ilyesmi volt kiírva.)

Már majdnem azon voltam, hogy elkérjem a recepteket.  Na nem azért, mert olyan jó lett volna a kaja, hanem azért, hogyha valaki véletlenül ilyesmit szeretne főzni, akkor még idejében meggondolhassa magát.  Merthogy ezek  nyomtatni baromira tudnak, de főzni azt kevésbé.  A Mozambiqe-i delegáció szerint például inkább főztek volna cassawa-leveles kókuszt, mert az ezerszer jobb, mint ez a vacak, bárhogyis hívják.

Recept:


Menjünk le a helyi Coop boltba és vásároljunk egy kiló frissen darált cassava levelet.  (Ha van otthon cassava levél darálónk, akkor vegyünk inkább friss leveleket.  Nem tévedés, nem cassava, hanem a levele!)  Másszunk fel a kerti pálmafára egy közepes kókuszdióért.  Borotváljuk meg és daráljuk le ezt is.  Keverjük össze a darált cassava levéllel, gyúrjunk gombócokat belőle és főzzük meg.  Rizzsel vagy krumplival tálaljuk.  Az ínyencek kipróbálhatják kovászos uborkával is!


A konferencia baromi unalmas volt, tartottam pár előadást, de legalább fényképeztem közben.  A résztvevők imádták, nekem meg nem kellett unatkozva ücsörögnöm egész nap.



Mit is mondhatnék még?  Talán annyit, hogy a szálloda fürdőkomplexumával nem voltam teljesen megelégedve.  Előszöris, baromi magányosan éreztem benne magam egyedül.  Másrészt képtelen voltam kideríteni, hogy miként tudnám egyetlen testtel egyszere használni mindhárom tizenkét személyes pezsgőfürdőt.  Gondolkodtam, hogy beírom a panaszkönyvbe, de aztán túl lusta voltam hozzá.

Ha valakit érdekel, hogy miként jön a víz tekeredése a címbe: kipróbáltam, a víz a déli féltekén is pont ugyanolyan irányba pörög a lefolyóban, mint Pesten.  Aki mást mond, mindenféle Coriolis
hatásról hablatyol, az hazudik.  Hogy miért?  Hár ezért: http://en.wikipedia.org/wiki/Coriolis_effect

Aki érdekel, itt találhat még pár fotót!


6 komment

Címkék: humor utazás recept dél afrika pretoria cassava


2007.07.12. 17:14 Lődörgő Hollandi

Mélyebb gondolatok - illetve azok hiánya

Ez a blog nem szól semmiről.  Illetve talán arról, hogy miért nem írok mélyebb gondolatokat az országokról, emberekről, a dolgokról amiket látok?  Könnyű lenne annyival elütni a dolgot, hogy "Bocsi, nekem csak ilyen gondolataim vannak!"  Sajnos a dolog ennél lényegesen bonyolultabb.

Az utak, amelyekről írok, hivatalos utak.  Egy nemzetközi szervezet küld engem ezekre a helyekre, ENSZ-útlevéllel, hogy problémákat oldjak meg.  Igen, rengeteg mindent látok, tapasztalok az utazások alatt.  Sok dolog van amivel egyetértek, de talán még több, amivel nem.  Igen, van véleményem, de ki vagyok én, hogy pár nap alatt véleményt alkossak emberek életéről, tetteiről?  Az én feladatom, hogy amikor eljövök valahonnan, akkor kevesebb legyen ott a probléma és a konfliktus, mint amikor megérkeztem.

Igen, van véleményem az országokról emberekről, a világ dolgairól.  De nem engedhetem meg magamnak, hogy világgá kürtöljem őket.  Ki állna akkor szóba velem legközelebb?  (Nem is beszélve arról, hogy két perc alatt kirúgnának az állásomból...)


Szóval maradjunk az ételeknél és a humoros dolgoknál!

Előkészületben:  "Ahol a Víz Ugyanarra Tekeredik, Mint Pesten" és "Zambia Mínusz Egy"

1 komment


2007.07.03. 20:48 Lődörgő Hollandi

Peking - olimpia, galambfej pörkölt meg ilyesmi

Kedves olvasóim! Üdvözöllek mindkettőtöket!

Nem jártam erre egy ideje, egyrészt, mert Pekingben voltam, másrészt mert úgysem olvassa ezt a blogot szinte senki... Aztán tegnap megnéztem a statisztikákat és kiderült, hogy az a zöld vonal, ami az RSS Feed-eket jelöli, egész magasan van!  Ha még azt is tudnám, hogy ez mit jelent, akkor tényleg boldog lennék!

Utazás Pekingbe...  Hol is kezdjem?  Az Boeing 747-es felső fedélzetén átélt szenvedéseimet nem kell újra ecsetelnem.  Vacak egyenkaja, gyér borválaszték, képzetlen személyzet.  Még azt sem voltak képesek megmondani, hogy melyik bor illik a tamaridszószos sült gombafejekhez!  Mindegy, választottam egyet de az íze valahogy nem harmonizált teljesen a főétellel.  A desszertként felszolgált sült papajánál már nem is próbálkoztam, portóit kértem hozzá és kész.  Tudom, barbárság de mi tegyek?  Ilyenkor mindíg Szolzsenyicin művei jutnak eszembe, hogy az embernek meg kell őriznie méltóságát, akármilyen körülmények közé kerül is.  Ivan Gyenyiszovics-ra gondoltam és leerőltettem még egy pohár portóit.

Aludni viszont nem sikerült túl sokat: kelet felé repülünk, napkelte 23:30-kor.  Reggel tíz felé érkezünk Peking repterére.  Mit ne mondjak, a reptér várócsarnoka elég nagy,  körülbelül akkora, mint Ferihegy 1 és 2.  Mármint a leszállópályákkal és a parkolóval együtt.  Rövid fél óra gyaloglás után el is érjük a kijáratot. Közben keresztülmegyünk az egészségügyi vizsgálaton, ami abból áll, hogy egy gumikesztyűs kislány elveszi tőlünk az  "Egészségügyi nyomtatvány"-t amit még a repülőgépen kellett kitöltenünk.  Nem volt bonyolult, a nevemen kívül nem sokat kérdeztek.  Tulajdonképpen egy kérdésből állt az egyész:
  • Köhög?     Igen / Nem

Na, védve érzem magam a madárinfluenzától!

Mondjuk az útlevélvizsgálat sem volt bonyolult, az eligazító feliratok nem komplikálták túl a dolgot:  két kapu volt az egyikre az volt írva, hogy "Kínaiak" a másikra meg "Többiek".

A kijáratnál már vártak minket.  Nem kockáztattak sokat, annyi hordárt rendeltek oda, hogy minden bőröndre jutott egy.  Előgördült a Mercedes minibusz, a hordárok egymással tülekedve bepakolták a bőröndöket.  Mi is elkezdtünk volna beszállni, de  amikor nyitottuk volna a kocsiajtót, a helyiek  furcsán néztek ránk.  Csak nem gondolják, hogy a csomagokkal együtt utaztatjuk önöket!? - kérdezték sértődötten.  Másik minibusz gördült az előző helyére, beszálltunk és indultunk a szálloda felé.

Itt azért megállnék egy percre, hogy beszámoljak a Pekingi Olimpia előkészületeiről.  mert amit a kocsiból láttam az döbbenetes volt! Autópályák tömkelege, monorail, hatalmas szállodák.  Csak röviden összefoglalva: az Olimpiai előkészületeken kb. 3-4 millió ember dolgozik Pekingben.  A meglevő három metróvonal mellé építenek még hatot, többszáz kilométer autópályát és egy monorail-t a reptér és a belváros között.  Épült jópár stadion, park meg szálloda is.  Persze ott sem mennek teljesen símán a dolgok, páldául hónapok óta nem tudnak megállapodni, hogy melyik régió receptje szerint készüljön az Olimpia egyik hivatalos étele a Kínai Húsgombóc. 

Elnézve az építkezéseket, véleményem szerint Budapest előbb fogja elnyerni a Párizs-Daccar Rally rendezési jogát, mint az Olimpiáét.
A szálloda is klassz volt, ami több mindenből is kiderült.  Először is, minden szobában volt egy Linux-os számítógép.  Másrészt jó volt a masszázs.  Harmadrészt a fürdőszoba meg volt pakolva egy rakás olyan dologgal, amit eddig mindenütt hiányoltam.  Volt benne például szupersűrített törölköző.  Akkora volt, mint egy kis krémes doboz, de ha az ember vízbe tette, akkor a benne levő törölköző kitágult és egy normális méretű, bár csurom vizes kéztörlő lett belőle.

A másik dolog, aminek használatán sokat töprengtem, az egy tapasz volt, amit elalvás előtt kell a talpunkra ragasztani és másnap reggelre jelentősen megnöveli az ember "output"-ját.  Az angol szövegből nem derült ki, hogy ez most a munkateljesítményt, vagy a székletet jelenti, vagy mindkettőt...  Mindenesetre ezt kihagytam.

Sajnos a napok jórésze munkával telt, amit csak egy gyárlátogatás meg pár munkavacsora tarkított.  Ezzel kapcsolatban  érdemes megjegyezni, hogyha valaki furcsának találja a magyarországi kínai éttermek kínálatát, akkor az nem látott még semmit. 

Az, hogy minden második étel valamiféle állat nemiszervéből készült, még hagyján. De az egyik hívatalos vacsorán a forgóasztalon elémkerült egy mámorító illatú pörkölt-szerűség, nagy, szószban álló húsdarabokkal.  Lecsaptam rá és megpakoltam a tányéromat!  Kérdeztem a házigazdát, hogy mi is ez pontosan?  Galamb, - válaszolta - amit a csőréből lehet megállapítani.  Basszuskulcs, GALAMBFEJ pörkölt volt! Beletelt vagy tíz percbe, mire a pincér végre elvitte előlem a tányért, addig meg tologattam ide-oda a galambfejeket. Az üres szemgödrök vádlóan meredtek rám, a csőrök néha-néha hozzákoppantak az evőpálcikámhoz...

Akkor azt hittem, hogy már mindent láttam és ennél jobb már nem jöhet.  Tévedtem.  Másnap szintén hivatalos vacsora.  A csodálatosan megterített forgóasztal dísze egy hajómodell tetején ízlésesen elhelyezett hatalmas homár volt.  Szemem felcsillant, ebből kaja lesz!  Leültünk. Egymás után jönnek a köszöntők, rizspálinkák.  Egy óvatlan pillanatban elémkerült a homár.  Jégágyon volt és még mozgott. Na ez igen! Ezt nevezem friss ételnek! Még él!  A következő pillanatban az egyik pincér zacskóba bujtatott kézzel leemelte a homár fejét a hajóról.  A másik ugyanúgy a farkát, majd körbekínálták a jégen fekvő nyers homárhúst.

Akkor, abban a pillanatban elgondolkodtam az élet brutalitásán.  Ott feküdt az a szerencsétlen homár a jégen. A saját belsőségei tetején.  Kettévágva, de még életben.  És ez mind nem elég, esztétikusan elrendezve a vacsoravendégek gyönyörűségére.  De baromi jó, hogy nem vagyok homár!!

Visszaindulás előtt volt egy nap szabadidőnk.  Elmentünk a Tiltott Város-ba, a Nagy Fal-hoz és a Nyári Palotába.  Sajnos nagyon ködös idő volt, a fényképeim jórésze elég vacak lett.  Talán ez az egyetlen értékelhető kép a sok közül:


Azért felteszek ide még párat, hátha valakit érdekel:


7 komment

Címkék: utazás homár peking galambfej


2007.05.27. 17:25 Lődörgő Hollandi

Na, végre bejutottunk a váróba...

Két oka van ennek a blognak.  Az egyik, hogy mégsem adtam fel teljesen, hogy ide linkelek néhány képet a slaza.deviantart.com-ról a sajátjaim közül.  Na nézzük csak:


Castle Hotel by ~slaza on deviantART

Na végre, sikerült!  A gond csak ott lesz, ha valakinek nincs flash plugin-je...  Na mindegy, az majd beszerzi, ha gyönyörködni akar!


Most, hogy ilyen szépen betettem ide ezt a képet, térjünk egy gondolatra vissza a reptéri váróhoz.  Aki nem utazik rendszeresen és csak a Ferihegyi reptér mérteihez szokott, elárulok egy nagy titkot:  néhány reptér NAGY.  Hogy pontosabban fejezzem ki magam, BAZI NAGY.  Ez annyit jelent, hogy csak mert átjutottunkaz útlevél ellenőrzésen, még nem biztos, hogy elérjük a gépet.  Naszóval, ez első teendő megkereseni a kaput ahonnan indulni fogunk.  Egyrészt, mert lehet, hogy baromi messze van. Lehet hogy buszozni kell és az is elképzelhető, hogy előre nem látható akadályokba fogunk ütközni.

Például Amszterdam reptere belül két részre van osztva Schengen és nem Schengen járatokra.  Attól függ, hogy pontosan melyik útlevél ellenőrző kapun mentünk be hogy melyik oldalon fogunk kilyukadni. Ez azért érdekes, mert ha a rossz oldalon vagyunk, akkor át kell esnünk egy második útlevél ellenőrzésen, hogy a géphez jussunk.

Ez még nem lenne nagy ok az aggodalomra, de velem már megtörtént, hogy ott álltam 20 percet, mert egy arab család (öt pasi kilenc nő meg vagy tíz gyerek) próbált egy családi útlevéllel átjutni a határon. Ha valaki még nem látott ilyet, akkor elmondom, hogy egyes országokban szokás családi útlevelet kiadni, amin a szimpla fénykép helyett egy családi csoportkép van.  Ez baromi klassz, a nők csadorban, gyerekek a pólyástól a tizenévesig elszórva a képen.  Namármost ez egy hivatalos dokumentum, de a határőrök nem annyira kedvelik.  Meg én se.  Főként ha az egész vacakolás előttem történik.

De nem kell ilyen extrém példákat hozni.  Például egyszer Ferihegyen is majdnem lemaradtam a gépről, mert azt hittem, hogy még nincs nyitva a kapu (a 16-os azt hiszem), amikor kiderült, hogy az a kapu nem a beszállócsőhöz vezet, hanem le kell menni a buszhoz.)  Na, az a kétszáz utas is emlegette az anyámat, az biztos...

Lényeg a lényeg, ellenőrizzük, hogy hol is van a kapu mielőtt nagyon meglepődünk!  (folyt. köv.)

Szólj hozzá!

Címkék: repülés humor utazás deviantart reptér ferihegy útlevél schiphol ellenőrzés


2007.05.26. 18:42 Lődörgő Hollandi

Még pár tipp meg néhány fotó

Nem jártam erre pár napja, de gondolom nem ezért fogok lemaradni a Pulitzer díjról...

A dolog lényege az, hogy még hetekig nem megyek sehová, így az élet is kissé egyhangú.  Sebaj.  Előszöris egy próbálkozás.  Állítólag ha bemásolok ide pár sort, akkor látszani fog itt a blogomon pár fénykép amit a "DeviantArt"-ra töltöttem fel manapság...



Nem, nem működik... na nem technikailag, hamen a kis aljasok csak akkor engedik a saját képeimet reklámozni, ha előfizetek!  Mindegy, addig reklámozzuk őket!  Egyébként ez a www.deviantart tényleg egy szép website.

No mindegy.  Még pár tipp a repterekről.   Ott tartottunk, hogy megvan a beszállókártyánk, amit jól eltettünk.  Mielőtt azonban átmennénk az útlevél vizsgálaton érdemes elgondolkodni, hogy mennyi időnk is van hátra a boarding time-ig, meg hogy melyik országban is vagyunk.  A dolgog lényege az, hogy ha sok időnk van, akkor érdemes lehet inkább kint leülni, mint az útlevél ellenőrzés után a váróban.  Az ok egyszerű: előfordulhat, hogy ugynaz a kévé/kóla/sör bent ötször annyiba kerül.  Nem lehetetlen, hogy az utolsó ajándékokat is kint érdemes megvenni, mert bár bent "duty free" cuccokat árulnak, azok általában drágábbak mint az utcán.   (Ugye a turista elfelejtett valami ajándékot, visszamenni már nem tud, ez az utolsó lehetősége a vásárlásra, miért ne fosszuk ki?)

Szóval utoljára még gondolkodjunk el, megvan-e mindenünk, kipakoltuk e a bicskát, egyéb szerszámot a kézipoggyászból.  (Ha nem, akkor szerezzünk valahonnan egy papírdobozt, tegyük bele és adjuk fel utólag.  Még ez is jobb, mintha bent dobatnák ki velünk a kukába.)  Intézzük el a bevásárlásokat igyunk még egy utolsó olcsó kólát majd menjünk át a z utlevél vizsgálaton.


Na, legközelebb majd innen folytatom, hogy mi is a teendő, ha már bent vagyunk! (Nem úgy bent, perverz gondolatok!!!)

Szólj hozzá!


2007.05.20. 17:57 Lődörgő Hollandi

Check-in, meg ilyenek - hogy valami hasznosat is mondjak a világnak

Sajnos június 15-ig nem utazom sehova, de gondoltam addig sem fosztom meg a világegyetemet a gondolataimtól.  Szóval eltöprengtem, miről is írhatnék, ami utazással kapcsolatos és érdekelhet pár embert?  No, ez lett belőle:

Magam is elég sokat repkedek a világban, de a kollégáim még többet.  Elég annyit mondanom, hogy kb. kétszáz elenőr dolgozik nálunk, akik folyamatosan járják a világot és vegyipari üzemeket ellenőriznek.  Meg perrsze vegyifegyver raktárakat és megsemmisítő helyeket.  Gondoltam, talán hasznos lehet, ha megosztok pár dolgot amit a repüléssel kapcsolatban tanultam a magam vagy a mások kárán...

Mikor még úgy érezzük rengeteg időnk van, mert csak másnap megy a gép ... pedig már régen ráfaragtunk...

Néhány légitársaság szeretettel alkalmazza a "reconfirmation" eljárását. Ez abból áll, hogy az embernek fel kell hívnia utazás előtt a légitársaságot, és jó utashoz illően megerősíteni, hogy másnap tényleg repülni fog.  Ez ugye érdekes, hiszen a jegyet már megvettem, nyilván utazni is akarok...  Az eljárás persze tovább finomítható: be lehetne vezetnei a "re-reconfirmation" is.  Ez azt jelentené, hogy két nappal korábban fel lell hívni a légitársaságot bejelenteni, hogy másnap majd szeretnénk reconfirmálni.  A procedúra tulajdonképpen a végtelenségig ismételhető.

Indulás a reptérre

Triviálisnak hangzik, de mielőtt kitennénk a lábunkat az az ajtón, ellenőrizzük, hogy nálunk van-e:
  1. a repülőjegy,
  2. az útlevél (vízummal) és
  3. a pénztárca (pénzzel és hitelkártyával). 
Aki már vezetett háromszáz kilométert 160-as átlaggal mert ezek közül valamelyiket ottnon (vagy máshol) felejtette, az tudja miről beszélek.  Tulajdonképpen minden mást lehet pótolni szinte bárhol. 

Egy reptérre sohasem lehet elég korán elindulni.  Nincs az a mindenható, aki garantálni tudná, hogy időben odaérünk.  Csak egy rövid lista, mi minden történt már velem (többször is) a reptérre vezető úton:
  1. autópálya lezárás,
  2. vonat kimaradás,
  3. pálya karbantartás,
  4. villamos lerobbanása,
  5. taxi defekt és még sorolhatnám. 
Szóval próbáljunk indulás előtt legalább két, de jobb ha három órával kint lenni a reptéren.

Ha már megérkeztünk a reptérre...

Választhatunk a korai vagy a késői "check-in" kategória között.  Mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai.  Kezdjük talán a kásői "check-in"-nel.

A késői "check-in" tulajdonképpen egy szerencsejáték.  Amit nyerhetünk vele az az, hogy "upgrade"-elnek minket "business class"-ra.  Ez akkor szokott bekövetkezni, ha nagyon tele van a gép és a "check-in desk operator" úgy döntött, hogy feltehetően már nem fogunk felbukkanni és odaadta a jegyünket valaki másnak.  Amit bukhatunk vele, az viszont elég sok: ha a "business class" is tele van, akkor egyszerűen nem fogunk felférni a gépre.  Az útaskísérő kedvesen mosolyogva elhajt minket a fékbe, mehetünk a következő járattal, kapunk valami kártérítést vagy ilyesmi.  Mindenképpen nagy szívás.  Én nem vagyok rajongója az orosz rulettnek, szóval azt javaslom, hogy ezzel csak az próbálkozzon, aki legalább platinum-szintű törzsutas, vagy belső információja van a járat telítettségéről.

A másik, általam kedvelt stratégia a korai "check-in".  Ha a pult nyitásra odaérünk akkor gyakorlatilag szabadon választhatunk ülést magunknak.  Ha kis gépen utazunk, akkor kérjünk egy folyosó felőli ülést a vészkijáratnál.  Ebben az a szép. hogy abban a székek távolabb vannak egymástól.  Hátránya, hogy nem tarthatjuk a kézipoggyászt az előttünk levő ülés alatt. Pozítív viszont, hogy ha nem fér fel a csomagunk a csomagtartóba, akkor majd a steward(ess) megoldja a kérdést.  nagy gép esetén meg lehet próbálni a beszálló ajtó előtt első sort kérni.  Itt ugyanis nincs előttünk másik sor ülés, csak a beszálló folyosó.

A folyosó felőli ülést nem véletlenül válsztottam.  Az, hogy az ember a felhőket bámulja utazás közben, valóban romantikus, viszont pár óra elteltével egyéb szükségletei is lesznek. Mit ne mondjak, roppant kellemetlen két alvó utitárson verekedni át magunkat amikor WC-re akarunk menni...

Még jobb, ha a "check-in"-t interneten intézzük.  Ezt általában a gép indulása előtt 24 órával megtehetjük.  Itt megnézhetjük a repülő alaprajzát és szabadon válogathatunk az ülések között.

Jó tudni, hogy általában két órával a gép indulása előtt lehet "chek-in"-elni. Ez nem kőbe vésett szabály, de általában ez van.  Néhány reptéren be sem engednek a váróba, ha nem tudsz olyan jegyet mutatni, ami két órán belül indul...


No, tegyük fel, hogy minden rendben.  Megkaptuk a beszállókártyát.  Eltettük biztos helyre.  Oda, ahonnan nem ránthatjuk ki véletlenül, de hozzáférünk, ha szükséges.  Akár be is mehetünk a váróba.  De nem kell azt úgy elkapkodni!  A következő bejegyzésben majd elmesélem, hogy akkor innen hogyan tovább - TAKTIKUSAN!

2 komment

Címkék: repterek repülés utazás tippek hasznos tudnivalók check in


2007.05.12. 08:39 Lődörgő Hollandi

Távol Afrikától (Hála a Teremtőnek)

No, ha valakit netán érdekel, épp most érkeztem vissza Nairobi-ból.  Két napot voltam ott, de mit ne mondjak ez is, több volt mint amire valahais vágytam.

A dolog nem indult rosszul, a repülő ugyan nem business class, de az út csak nyolc óra, szóval ki lehet bírni.  De a szálloda!  Nairobi Safari Club Hotel, ***** (Ez itt öt csillag, ha valaki megunta volna számolni félúton.)  Kenyai kollégáim megerősítették, hogy nagyon pipec szálloda, saját taxi szervízzel a reptéren.

Szemeim előtt felrémlettek az apró, de mégis oly kellemes szolgáltatások - a személyi inas szervíz, a jacuzzi a nappaliban, a szauna a fürdőszobában - amelyek a megfáradt utazó egyszerű igényeit szolgálnak kielégíteni az ilyen helyeken.  Mondanom sem kell, taxi szervíz nem volt a reptéren, de ezen nem nagyon aggódtam.  Elképzeltem a másnap reggelt a szállodában, amint széthúzom a függönyt és a panoráma ablakok mögött elémtárul a zöldellő szavanna, virágba borult fákkal  az ablakom előtt amelyek felett színes egzotikus madarak csivitelnek!

A taxi érdekes helyeken vitt minket.  Az utca úgy nézett ki, mint egy félig lerombolt, hatalmas gyártelep, ahol a letelepedett hajléktalanok virágzó cserekereskedelmet alakítottak ki az évtizedek során.  A szmog olyan sűrű volt, hogy csípte a szememet a taxiban.

A kocsi befordult egy mellékutcába és megállt egy nem annyira lepusztult beton toronyház előtt.  Meg kell adni, piros-libériás portás nyitotta ki az ajtót, de a virágzó szavannáról addigra már lemondtam.

A szálloda bútorzata sem volt olyan rossz, régimódi, szép, masszív, de kissé megkopott bútorok.  Feltehetően még a gyarmatosítók hagyták itt őket.  Mint ahogy a függönyöket is, a rajtuklevő kosz jórészével együtt, mert ezeket szerintem még az Angolok mosták ki valahol 1962 környékén, mielőtt Kenya elnyerte a függetlenségét.

A bejelentkezés zökkenőmentesen megy, azon kívül, hogy ki kell tölteni egy A4-méretű kérdőívet, olyan kérdésekkel, hogy "Hány nő utazik magán kívül ezzel az útlevéllel?" és "Hány gyerek?"    Aztán megígérik, hogy küldenek valakit, aki megmutatja a szobámat.  Meg küldenek valakit, aki felhozza a csomagomat.

Ez így önmagában nem is baj, mert pl. azt, hogy a lámpákat a villanykörte alatti kis pöcök egyik oldalról a másikra tolásával kell felkapcsolni, sosem találtam volna ki.  Főként úgy, hogy a villanykörték fele nem működött. Se az olvasólámpák, se az asztali lámpák a nappaliban.  Sebaj, az ürge aki megmutatta  a szobát (1$ borravaló) megígérte, hogy küld valakit, aki majd kicseréli az égőket.  A csomagom is megérkezett (1$), viszont a minibár ajtaja le volt lakatolva.  Hívom a portát,  ígérik, hogy küldenek valakit.  Ha már itt tartottam, kértem őket, hogy egyben egy üveg shiraz-t is küldjenek.  Megérkezett a shiraz (1$) megérkezett az ember, aki kinyitotta a minibárt (1$) majd megérkezett a pasi kicserélni a villanykörtét. (1$)

Kérdezte, hogy hova tegye?  Mondom bárhova, mert mind ki van égve. Mondja, hogy az baj, mert neki csak egy (egy darab) villanykörtéje van, de majd küld valakit... Itt szakítottam félbe: inkább ne küldjön senkit, tegye az égőt az egyik olvasólámpába, a többit majd megoldom valahogy! 

Nem tudom számolta-e valaki, de eddig 5 dollárba került csak az, hogy nagyjából letelepedjek abban a szobában, amiért naponta 180 dollárt fizetek...

A szoba egyébként nem volt rossz, nappali, hálószoba, minibár, ugyanazok a nehéz, régi fabútorok, mint  a recepción.  A minibár tetején vízmelegítő, mellette Nescafe-s zacskók.  Szóval lesz kávém reggel - gondoltam.



A fürdőszoba elfogadhatóan tiszta volt, csak két dolog lepett meg.  Az egyik a tusfürdő mellett álló rovarirtó spay volt.  Mélyen elgondolkoztam, ez most valami nagyon érdekeset jelent vagy a szobáról, vagy a szoba lakóiról úgy általában.  (Elképzelem a telefonhívásokat a recepcióra: "Az összes szappant és tusfürdőt elhasználtam, de kellene valami erősebb, fel tudnának küldeni egy doboz rovarirtót a 1209-es szobába?")  A másik dolog a fürdőköpeny hátára filctolall elegánsan felírt szobaszám volt.  Nem tudom ki mit gondol róla, de valahogy  furcsa érzés volt olyan fürdőköpenyt viselni, aminek a hátára egy hatalmas 1209 van írva fekete filctollal.  Na mindegy, ez legyen a legkevesebb.




Másnap reggel elég álmosan ébredek.  Részben a shiraz, részben az egy óra időeltérés lehet az oka.  Félig begyógyult szemekkel botorkálok a vízmelegítőhöz.  Nincs bedugva.  Konnektor sehol.  Sebaj, gondolom, majd bedugom az egyik kiégett lámpa helyére. Én naív! Az összes be van drótozva a falba.  Utolsó reményem, elhúzom a faltól a minibárt a bazi nehéz szekrénnyel együtt.  Telitalálat! Egy konnektor!  Így sem egyszerű a dolog, mert a vízmelegítő zsinórja csak kb. fél méter hosszú, de megoldom.  A reggelinél büszkén újságolom az indiai kollégának, hogy megtaláltam a konnekort!  Mondja, hogy amatőr vagyok, ilyen helyekre ő mindíg hoz kábelt, mert votl úgy, hogy a ventillátorból kellett levezetnie az áramot...  (Öt csillag, ugye mindenki emlékszik!)

Nyolckor már öltönyben vártuk a recepciónál a beígért kocsit, hogy a konferenciára vigyen minket.  Kilenc körül már aggóni kezdtünk, hívtuk a szervezőket.  Kiderült, hogy kocsi nincs, fogjunk egy taxit,  menjünk azzal. 



Na, nemhiába az öt csillag, a portás két perc alatt kerített taxit.  Az út első fele érdekes volt.  A sofőr telefonja kétpercenként csengett, ő pedig élénken beszélgetett valakivel szuahéliül.  Végül kiderült, hogy arról van szó, hogy ő nem az "igazi" sofőr, az "igazi" éppen most próbál meg futva utólérni minket hoteltől, de itt ugye nem lehet megállni sehol, tehát így telefonon tartják a kapcsolatot, hogy éppen ki merre jár.  Úgy húsz perc múlva egy csapzott alak vágott ki egy mellékutcából, helyet cserélt a sofőrrel és vezetett tovább, mintha mi sem történt volna.

A konferenciaközpont elég messze volt a hoteltől, úgyhogy volt egy kis időm szemrevételezni az utcákat, már amikor nem azzal voltam elfoglalva, hogy miként vegyek levegőt és éppen láttam a szememet csípő szmogtól. 

Elmentünk például egy kis piac mellett.  Semmi különös, egy kb 25 méter hosszú, ugyanolyan széles telek, pár szál szögesdróttal körbekerítve.  Egyharmadát egy hatalmas szemétdomb foglalja el, darabokra szakadt autógumik meg ilyesmi.  A piac maradék része leginkább egy bontási területre emlékeztet, hepe-hupás, imitt-amott téglatörmelék. A hepék (hupák) között pár ember ücsörög a földön, előttük néhány gyümölcs (vagy zöldség?) aminek még a nevét sem tudom.  A piac egyik sarkában egy ember guggol, mellette egy barna, lakkozott koporsó.  Azt árulja.  valahogy nehéz elképzelni a szituációt, hogy "Menj már le fiam, hozz a piacról egy kis hagymát, túrót, meg koporsót, de csak ha frissek!"

A szögesdróton kívül, egy hírdetőoszlop alatt egy furcsa szerkezet áll.  Olyan, mintha egy babakocsit próbáltak volna keresztezni egy páncélautóval.  Nagy kerekek, babakocsi váz, de a kosár valami páncélüveg-szerűségből van összerakva, amit masszív acélpántok és csavarok tartanak össze.  A kísérlet nem nagyon sikerülhetett, mert az egész szerkentyű ki van égve.  A hírdetőoszlopon felirat: "A legjobb cégek SAP-t használnak!".

A konferencia abszolut unalom.  Két nap, tartok vagy öt óra előadást majd azonnal indulunk a reptérre.  A helyiek felajánlják, hogy megmutatják a város központi parkját, ami nagyon szép.  Kollégám elhárítja, sietnünk kell a reptérre.  A taxiban kérdezem, miért nem néztük meg a parkot?  Még van öt óránk és legalább láttunk volna valamit a városból!  - Láttad azt a bontási telket, a hotel mellett, amit benőtt a gaz, de úgy tűnik, mintha valaki kicsit azért visszavágta volna?  Ott ahol azok a katonák gyakorlatoztak? Na, az volt a park!


(Nem akarok felvágni, de a zöld ruhás nő Kenya hollandiai nagykövete...)

Úton a reptér felé még egy érdekes hírdetés.  Hatalmas poszteren egy boxoló fényképe.  "Használj XXX fogkrémet és olyan erős lesz a fogad, hogy még Onyango sem tudja majd kiverni!"  Valahogy örülök, amikor végül elérjük a KLM business várót, mielőtt még valaki kipróbálná, hogy milyen jó a fogkrém amit használok...

Hogy miért is mesélem el mindezt?  Semmi különös okom nincs rá, de ha valakit mégis érdekelnek a részletek csak írjon, majd "küldök valakit" aki elmagyarázza!

1 komment

Címkék: vicc humor utazás nairobi kenya safari club hotel


2007.04.29. 11:32 Lődörgő Hollandi

Vietnám

Este kilenc körül indul a gépünk Vietnámba, Bangkok-on keresztül.  Boeing 747, Business Class, felső fedélzet.  Szokásos menü, marinált lazaccsíkok spenótágyon, creme brule desszertnek.  A borválasztékot is növelte a KLM, ezen a járaton például kínai édes chardonnay-t ajánlanak a lazachoz.  A desszert borral azomban nem kockáztok, maradok a jól bevált portóinál.  A hatodik pohár után nyugtalanító kérdés ébred szunnyadni vágyó lelkemben: tényleg helyénvaló-e hogy én portói ivással szolgálom a világbékét?  Pár perc gondolkodás után megtalálom a választ: Igen. 

Másnap reggel érkezünk Bangkok új repterére.  Stresszes a dolog.  Bazi nagy reptér, hat óra várakozási idő és én nem tudom, hol van masszázs-szalon!  (Ezt a repteret nemrég adták át, tavaly még a régire érkezett minden gép.)  Szerencsére csak két mozgólépcsőn kell felmennem és ott van az egyik.  A masszázs-szalon keresése okozta stresszt egy kétórás hát-kar-fej-láb masszázs kombinációval próbálom oldani - sikerrel.

Este tíz körül érkezünk Hanoi-ba.  Minibuszunk halkan suhan a Sheraton szálló felé, majd ugyanilyen halkan suhan el mellette és parkol le egy jóval szerényebb hotel előtt.  Ez a hotel is nagyon luxus: még habfürdőt is adnak, pedig nincs is kád a fürdőszobában.  (Három napig azzal zuhanyoztam, mire észrevettem.  Akkor tűnt fel, hogy milyen poros az üveg.  Gondolom a takarítónő az első napon rémülten kereste a fürdőkádat, aztán belátta, hogy valószínűleg csak én vagyok hülye...)

Az utcán 30 fok, a szobában 35. A legendás vietnámi ipar remeke, az egyszeresen rétegelt ablak remekül tartja a meleget.  Bent a szobában.  A hőséggel az öklömnyi méretű légkondi küzd hörögve.  Sebaj, aludni úgysem tudnék, mert ugyanez az ablak fantasztikusan vezeti az utcai zajt.  A minibár felett kis tájékoztató füzet "Hotel Liberty 1", "Warm as always".  Na barátaim, ebbe beletaláltatok!

Hat sörrel és két whiskey-vel későbbre már a szoba is elfogadható hőméréskletűre hűlt, a közlekedés zaja is elcsitult.  Na, nem mintha addigra ez érdekelt volna.

Másnap reggel 12-kor frissen és üdén ébredek.  Pont idejében ahhoz, hogy elérjem az üzleti ebédet.

Vietnám gyönyörű ország!  A tájak, gyönyörűek, a kaja finom, a lányok pedig csinosak.  Többen felvetették, hogy hűtőmágnes helyett inkább belőlük kellene néhányat hazavinni emlékbe.  Állítólag tizenöt gallon gyomirtóért cserébe akár kettőt is lehet kapni...

Masszírozni viszont nem tudnak.  A vietnámi masszázs jórészt abból áll, hogy taposnak az ember hátán, megpróbálják a könyökcsontjukat az ember bordái közé feszíteni és a legváratlanabb pillanatokban megrántják egyes testrészeit.  (Nem, nem azt a testrészt rántják meg!!!  Ahhoz speciális, teljes test masszázst kell kérni. És itt a "teljes"-t szó szerint értem.)

No mindegy, elkezdődött a konferencia.  A vietnámi külügyminisztérium egyik vadonatúj épületének legfelső szintjén az egyik konferenciateremben.  Sajnos az épület annyira új volt, hogy a mi termünk kivételével még semmi sem volt benne.  Abszolut semmi.  Se bútor, de légkondi, se semmi.  Szóval a teremben kellemes húsz fok, a folyosón meg negyven és festékszag.

Ezzel még nem lett volna baj, de a konferencián jórészét Vietnámiul tartottak előadásokat, a  tolmácsolás meg csak Angolról Vietnámira volt megszervezve.  Lényeg a lényeg, a második nap végére már csaknem folyékonyan beszéltem Vietnámiul.

Ezután következett egy hajókirándulás a Ha Long öbölbe, még két nap konderencia majd Bangkok reptér, masszázs, portói aztán Amszterdam reptér.


Ha netán valakit érdekel, itt van pár kép az útról:

http://www.xs4all.nl/~slaza/Trips/Vietnam/images.html

2 komment

Címkék: utazás világbéke portói vietnám masszázs halong


2007.04.19. 18:30 Lődörgő Hollandi

Málta

Helló Mindenkinek!

Amennyiben az a kérdés merülne fel valakiben, hogy miként is került erre az oldalra és miért nem egy normális email-ben kapta meg elmélkedéseimet, elárulom a választ: CSAK!  Ez a blogolás dolog annyira népszerű mostanában, hogy gondoltam én is kipróbálom... 



Csodálatos időben érkeztünk Máltára:  a család, én meg a hátizsákom.  Az, hogy a bőröndöm milyen időben érkezett meg és hova, talán már sosem fog kiderülni.  Bár a második napon örömmel tudatták velünk, hogy már  Rómában van, végül csak a negyedik napon érkezett meg -  Berlinből.  Luthansa-val.  Igazság szerint én azon sem lepődtem volna meg, ha NASA-val jön, mert ennyi idő alatt akár a Holdat is megjárhatta volna.  Mindegy, az a lényeg, hogy mi magunk rendben megérkeztünk!

Gyönyörű farmházat béreltünk a tengerparton. A hatalmas medence mellett gyönyörködtünk a lenyugvó nap fényeiben.  Ezt csak a ház előtt elhaladó traktorok zavarták egy kicsit.  A helyi legények kaptak motorkapára. Emígyen igyekeztek a szombati disco-ba, elnyerni a helyi lányok kegyeit.  Bár én inkább nyitott tetejű sportkocsival próbálkoznék a helyükben, de hát ők tudják mit miért csinálnak.  Házak, szokások, ahogy a mondás tartja.

Másnap bementünk a városba fogkefét és tiszta gatyát venni.  És akkor világosodott meg minden!  Hogyan is fogalmazzak finoman?  A helyi lányokat elnézve biztosra lehet venni, hogy ezen a szigeten soha de soha nem kell a szexturizmus elharapódzásától tartani!  Szóval a fiúk által a nőcsábászatba fektetett energia csak a várható jutalommal volt arányos.

Állatot nem sokat láttunk a szigeten legfeljebb kisebb madarakat.  Se kecske, se birka, tehenet is csak egyszer láttunk azt is kocsigarázsba zárva.  (Nem tudom volt-e alattuk szerelőakna, pedig biztos kényelmes lenne a fejéshez.)

Na mindegy, láttunk rengeteg templomot.  Az egyik legnagyobb a 30-as években épült a sziget tojás-bevételeiből.  Volt a homlokfalán egy kb 10X10 cm-es adománygyűjtő luk.  Gondoltam, itt kellett bedobnai a tojást vagy valami ilyesmi...  Egyébként a templombelsők és a lovagi palota gyönyörűek voltak!  Meg persze a tenger.

Talán csak a furcsa városnevek zavartak egy kicsit. Mindegyikben van legalább kettő "x". Lehet, hogy a döntetlenre vett ostromok emlékére?  Persze tiszta alsóneműben lehet hogy ez is másképp látszott volna.

Nem akarom itt sokáig csépelni a szót: a sziget szép, a kaja jó, a bor gyenge közepes meg a lányok is.  Ezzel együtt mindenképpen érdemes egyszer ellátogatni Máltára!

És hogy miként kerül a képbe Calypso?  Úgy, hogy Máltán van a barlangja.  És ez egyben azt is megmagyarázza, hogy miért kellett erőszakkal tartania itt Odysseus-t, akinek pedig még motorkapája sem volt!

Ha netán valakit érdekel pár fénykép, az itt találhatja meg őket!

6 komment

Címkék: utazás sziget calypso motorkapa odysseus málta


süti beállítások módosítása